Pár nappal ezelőtt jutottam csak el arra az érettségi szintre, amit a világ 18 évesen várt volna el tőlem. Nevezetesen, hogy felismerem a kihívások szépségét, a bennem rejlő potenciált, alkotás iránti vágyat, és azt a tényt, hogy a szüleim valószínűleg mégiscsak tudtak valamit, amikor erősködtek, hogy menjek egyetemre (vagy tanuljak ki egy olyan szakmát, amit nem lehet két nap alatt maximálisan elsajátítani).
Mert ha például mosogatásból élsz meg, bizony lesznek, akik lenéznek miatta. Na, Új-Zéland persze egy kedves kis mesesziget, ahol senki senkit nem akar megbántani, de azért mégiscsak a világ része. Az emberek néhány adat alapján véleményt alkotnak másokról, és akarva-akaratlanul is másképpen kezelik az alattuk és felettük állókat.

Az éttermi hierarchia legalján pedig természetesen a konyhalány áll, hiszen ő az, akinek semmilyen skillre nincs szüksége. Nem kell értenie a főzéshez, nem kell ismernie az étlapot és az italkínálatot, sőt, még a nyelvet sem muszáj beszélnie – tányérokat mosogatni gyakorlatilag bárki tud. Nem csak nélkülözhetetlenné nem tudom tenni magam, de nehezen pótolhatóvá sem; bármikor behívhatnak valakit az utcáról, és ő hozzám hasonlóan perceken belül elsajátítaná az ételmaradékok és olajfoltok eltávolításának minden csínját-bínját.

Ebből pedig azonnal következik, hogy az én véleményem kicsit sem számít. Ha valami nem tetszik, nem csak a hihetetlenül fejlett alkalmazkodóképességem (illetve tutyimutyiságom) miatt nem szólok érte, hanem azért sem, mert nem tehetem. Legyek hálás, amiért épp nekem fizetnek egy olyan munkáért, amit bárki más is el tudna végezni. Ne várjam el, hogy megjegyezzék a nevem, hiszen ha a középkorú főnökasszony bekiabál a konyhára, hogy „hurry up with the cutlery, sweetheart!”, úgyis egyértelmű, hogy hozzám beszél.

És én nem is várom el, csinálom a dolgom, igyekszem nem láb alatt lenni, közben pedig úgy érzem magam, mint aki épp fontos tapasztalatokat gyűjt az életről - egyelőre még tetszik is. De csak mert tudom, hogy nem életem végéig, hanem hétfőig kell ezt csinálnom; utána már egy matakanai borászat éttermében fogok pincérkedni. Kihívás szempontjából lehet, hogy nem túl nagy változás, de megígérték, hogy egyetlen tányért sem kell elmosnom.