Amíg Waikanae-ban voltunk, időnk lett volna mindenféle érdekes helyekre járni, de pénzünk nem volt. Most pénzünk lenne, de időnk nincs.

A motelban elvileg minden nap reggel 10-től délig dolgozunk, de gyakran csak délután 1-2 óra körül végzünk. És ahogy egyre jobb az idő, egyre több vendég jön, akik egyre több szobát koszolnak össze. Viszont nem panaszkodhatunk, mert a túlóráért már fizetnek… És akkor még csak nem is beszéltünk a rengeteg ingyen-cuccról, amit takarítás közben lehet találni. Nyaraláskor mindenki vesz például tejet a reggeli kávéjához, viszont a félig üres dobozt senki nem viszi haza, nehogy kiboruljon útközben; nekünk pedig ez nagyon jól jön a reggeli müzlihez. Néha hagynak itt kenyeret, tojást, vajat, sütit, vagy gyümölcsöket is, ami nem tűnik olyan nagy kincsnek, de figyelembe véve, hogy a hanmer springsi boltban a 600 grammos toastkenyér is 400 forintnál kezdődik, nagyon szoktunk neki örülni. Néhány napja két bontatlan üveg sört is találtunk. Szép az élet.

Amikor itt végzünk, néha van időnk lezuhanyozni, átöltözni, és kiülni kicsit az udvarra, vagy megnézni egy részt valami sorozatból, de gyakran csak felkapunk egy táskát, és futunk tovább. Én sokszor már délután 2-kor kezdek az étteremben, Dani pedig általában 5-kor, és mindketten zárásig maradunk, ami 11-éjfél körül van. Ezután még elpakolunk, kitakarítunk, bezárunk mindent, megisszuk az ingyenes munkazáró-sörünket, majd hazajövünk, és akkor már éppen csak annyi erőnk van, hogy beállítsuk másnapra az ébresztőt, és lefeküdjünk aludni.

De borzasztóan nagyon tetszik. Igazából elképzelni sem nagyon tudom, hogyan lehetne ennél jobb. Három héttel ezelőtt még annak is örültünk volna, ha a pictoni halgyárból visszaírnak, hogy mehetünk konzerveket csomagolni, miközben a fizetés felét levonják egy szobáért, ahol rajtunk kívül még hatan laknak. Most pedig saját szobánk van egy gyönyörű helyen, és két nap alatt találtunk mindketten olyan munkát, amit én akár ingyen is szívesen csinálnék.

Az étteremben már egészen otthon érezzük magunkat, és rengeteg embert ismertünk meg, mindenféle országokból. Együtt dolgozunk három új zélandi, egy amerikai, egy angol, egy indiai, egy kínai, és egy német fiúval, meg két új zélandi, egy angol, egy német, egy cseh, és két francia lánnyal. Érdekes felméréseket tudunk így készíteni; egy nem túl forgalmas napon például néhány pincérrel sorba állítottuk az országainkat aszerint, hogy hol mennyire veszik szigorúan a kiskorúak alkoholfogyasztását - tehát melyikünknek volt a legkönnyebb kamaszkora. Az étterem melletti építkezésről szinte minden nap járnak át sörözni a munkások (és lazán otthagynak egy este alatt 100-200 dollárt, ami talán jól jelzi az otthoni életviszonyoktól való eltérést). Néhányukat már névről ismerjük, és mindig nagyon örülünk egymásnak. A többi vendég is általában rákérdez az akcentusomra és elkezd beszélgetni (voltam már szerintük francia, német, lengyel, spanyol, és egyszer -azóta sem értem, miért- afgán is). Sokan hallgatnak rám desszert-rendelésnél (egyikből sem ettem még, de a brownie és a profiteroles annyira jól néz ki, hogy mindenkinek őszintén ajánlhatom), és tegnap egy orosz nő megkínált a sültkrumplijából  és az almalevéből is, miután az étlapon található összes szó jelentését elmagyaráztam neki.

Rengeteg új képességre is szert tettem; nem csak a sörcsapolás és a teli csésze kávék nem-kiöntése terén, de most már simán kiviszek egyszerre három steaket, sőt azt is tudom, hogy mi a különbség a ribeye és a sirloin között (noha még egyiket sem kóstoltam). Tájszólások és akcentusok alapján is egyre gyakrabban kitalálom, hogy ki honnan jött, és az összes nálunk kapható sörről és borról tudok valamit mondani. Tudok mindenféle számlát adni, felváltani a játékgépeken nyert érméket, és ki tudom kaparni az ételmaradékokat a tányérból úgy, hogy nem kenem össze magam. Bármikor tudok olyan rögbimeccsekről beszélgetni, amiket nem láttam, és átfogalmazni a séf furcsa kérésekre adott válaszait kevésbé sértővé (például a „Pumpkin instead of potatoes?! Tell them the chef says fuck you.” helyett „He says he is terribly sorry, but he cannot do that. Maybe you should try our green salad instead.”).

Nem tudom, ezek közül bármelyik is hasznosnak fog-e bizonyulni a leendő matematikatanári pályafutásom során, de mindegy is, mert felesleges tudás nincs.