Több, mint három hete itt vagyunk, és még mindig nem találtunk semmit. Már indulás előtt is jelentkeztünk néhány hirdetésre, mióta ideértünk pedig szinte megállás nélkül munkát keresünk. Eddig egyetlen helyre hívtak be interjúra; egy aucklandi sztriptízbárba, ahova tévedésből jelentkeztem még otthonról (az álláshirdetésben csak annyit írtak, hogy egy frissen nyílt szórakozóhelyre keresnek fiatal lányokat, tapasztalat nem szükséges, és jól fizetnek. honnan is gondolhattam volna?)

Azt hittük, hogy könnyű lesz. Mindenhol azt írják, hogy working holiday vízummal nagyon hamar lehet bármilyen szezonális munkát szerezni (mert mi, külföldiek, az óránként 2400 forintos kis minimálbérrel is beérjük). Azt terveztük, hogy majd jól elmegyünk gyümölcsöt szedni. Azt felejtettük csak el, hogy Waikanae közelében erre nem igazán van lehetőség, és még ha lenne is, itt most tél van. Ezért aztán elkezdtünk mindenféle mást keresni, internetes hirdetéseken és munkaközvetítő cégeken keresztül jelentkeztünk házvezetőnőtől elkezdve lótenyésztőig mindennek, közben pedig bevásárlóközpontokba, könyvtárakba, mozikba, szállodákba mentünk be személyesen érdeklődni, hátha szükségük van valakire. De egyelőre semmi.

Én az első napokban a munkák nagy részét valószínűleg az önteltségemnek köszönhetően nem kaptam meg; valamiért úgy gondoltam, hogy egy konyhai kisegítő, vagy egy áruházi hússzeletelő pozícióhoz nem kell megerőltetni magam a motivációs levél és önéletrajz írásakor. Örüljenek, hogy jelentkezem. Hiszen egy 21 éves európai lány vagyok, van már egy diplomám, és egyszerre két szakot végzek egyetemen. Minden munkaadó álma.

Vagy nem. 21 éves vagyok, és ezt a 21 évet végig tanulással töltöttem, tehát nincs semmi munkatapasztalatom. Egészen idáig egy másik kontinensen éltem, tehát nagy esély van rá, hogy nem ismerem az ő kultúrájukat, és még a nyelvet sem beszélem hibátlanul. Lány vagyok, tehát gyenge (feminizmus ide vagy oda, amikor 30 kilós ládák cipelésére keresnek rakodómunkást egy farmra, akkor első körben nem egy fiatal lányt fognak felvenni, és nem is hibáztathatom őket). Van már egy diplomám, ami szerint sikeresen teljesítettem a matematikus alapképzést; ezzel még otthon sem megyek semmire. Matektanárnak és pszichológusnak is tanulok, de még egyik szakot sem fejeztem be. És mindezek mellett még úgy is viselkedem, mintha nekik tennék szívességet azzal, hogy jelentkezem az álláshirdetésükre. Nem is értem, miért nem versengenek értem.

Azóta persze változtattam ezen a taktikán, most néhány helyről már vissza is hívtak, de egyelőre még egyikünknek sincs semmi konkrét. Tegnap körbejártunk a strandon is, hátha az egyik kávézóban meglátunk egy táblát „now hiring! poor communication skills and no experience is an advantage” felirattal. Nem volt ilyen. De most tényleg nagyon összeszedjük magunkat, és valamit találunk. A következő városba pedig nem az alapján megyünk majd tovább, hogy hol tudunk lakni, hanem, hogy hol tudunk dolgozni.