Legalábbis 99%-osan biztosak vagyunk benne, hogy az volt. Fekete-fehér volt (mint ahogy az egy pingvintől el is várható), nagyobb, mint egy kacsa, és bent úszott a tengerben. De a kacsákkal ellentétben ő a testének nagy részét a víz alatt tartotta, és gyakran teljesen lemerült a víz alá, hogy aztán valahol máshol bukkanjon fel. Vártuk, hogy hátha kijön a partra (főleg miután az út mellett észrevettük a képen látható táblát), de nem tette. Mindegy, ami késik, nem múlik. Úgyis gyakran fogunk arra járni, mert ha minden jól megy, Dani ott fog dolgozni.

Merthogy munka-ügyben is egyre több sikerünk van. Most úgy néz ki, hogy mindkettőnknek lesz.

Ma reggel 10-kor vettem észre egy álláshirdetést, hogy konyhai kisegítőt keresnek egy arab kávézó-étterembe. Dani 10:15-kor felhívta őket, 2:30-kor pedig már bent volt egy interjún. Persze az étterem Wellingtonban van, és annak is a vasútállomástól lehető legmesszebb eső felében, de hát semmi sem lehet tökéletes. Az interjú jól sikerült, rögtön meg is beszélték, hogy 6-ra visszamegy, két órát dolgozik, ami alatt meglátják, hogy megy-e neki, utána pedig egy vacsora mellett megbeszélik, hogy hogyan tovább. Biztos jól sikerült, mert mindjárt éjfél van, és még mindig nincs itthon.

Én is voltam ma interjún. Útközben persze eltévedtem, és három órán keresztül bolyongtam egy hegyen. Közben véletlenül felkerültem a Mount Victoria lookout-hoz, ami egy gyönyörűszép kilátóhely. Kár, hogy zuhogott az eső, és semmit nem láttam a ködtől.

De végül még épp idejében odaértem az interjúra, igaz bőrig ázva, és levegőért kapkodva. Egy night clubból hívtak vissza recepciós, vagy (teljesen felöltözött) pultos pozícióra. A menedzser egy 30 év körüli férfi volt, akiről valahogy már ránézésre meg lehetett állapítani, hogy egy sztriptízbár-lánc büszke tulajdonosa. Negyed órát beszélgettünk, sokat nevettünk, és közben rájöttem, hogy nem is olyan ijesztő dolog egy állásinterjú. Na persze az is lehet, hogy munkahelye válogatja. Végül azt mondta, hogy ha táncosnak vagy escort lánynak jelentkeznék, biztosan felvenne (én pedig meglepődve vettem észre, hogy ez kimondottan jól esik az önbizalmamnak), de a recepciós és pultos állásokra jelentkeztek olyanok is, akiknek több tapasztalata van, szóval nem ígérhet semmit. De jövő héten visszahív.

Ha ez nem jön össze, az sem baj, mert holnaptól már el is kezdek dolgozni egy másik helyen, igaz, az csak részmunkaidős. Egy mozgássérült férfinak segítek a háztartás vezetésében, az öltözködésben,tisztálkodásban, munkában, szórakozásban, meg hát gyakorlatilag az egész életében. Szerdán voltam nála interjún, nagyon kedves volt, jól éreztem magam. Az egyetlen nehézség az volt, hogy a veleszületett cerebrális parézise amellett, hogy nyaktól lefelé teljesen lebénította, motoros afáziát is előidézett (lám, mégsem volt teljesen felesleges fél évig szenvednem a pszichofiziológiával). Ez pedig a kiwi akcentusával párosulva azt eredményezte, hogy számomra szinte teljesen érthetetlen volt minden, amit mondott. De úgy tűnik, ő ehhez már hozzászokott; nem zavarta az sem, amikor már harmadik perce próbáltam kibarkóbázni a négy szóból álló kérdését, és boldogan nevetett mindig, amikor végre sikerült. Holnap délután megyek hozzá először dolgozni, kitöltünk minden kitöltendő papírt, megtanítja, hogy mit hogyan csináljak, utána pedig együtt vacsorázunk.

Miközben ezt írom, Dani hazaért, és megkapta a munkát. Itt nagyjából heti 25 órát fog dolgozni, és kedden kezd. Úgyhogy most kiülünk az erkélyre, és gyorsan megisszuk az évfordulónkra tartogatott sörök egyikét.
(Csak hogy mindenki érezze ennek a súlyát: itt egy 6-os csomag 3 decis sör 2300 forint. Egy Mars-szelet 350, a legolcsóbb üveg bor 1400, egy dobozos cigi majdnem 4000 forint lenne. Így aztán akár akarunk, akár nem, most nagyon egészségesen élünk.)