A valóságban minden más, mint a filmekben – gondoltam korábban, aztán elmentünk Hobbitonba. Annyiszor használtam már a csodaszép szót, és ennek szinonimáit, hogy most nem érzem elég kifejezőnek. Lényeg a lényeg, a Megye élőben is éppen olyan, mint a filmekben.

Eltekintve persze a rengeteg turistától. 15 percenként indul egy-egy újabb negyvenfős csoport, nagyjából másfél órát tartózkodhatsz a forgatás helyszínének területén, de végig a csoportoddal kell lenned, és az idegenvezető kedvesen, de határozottan rád szól, amint pár méterrel lemaradsz, mert kíváncsi vagy, hogy a nagy tök a kertben vajon igazi-e. Mielőtt felpakolnának a buszra és visszavinnének az autódhoz kapsz egy korsó sört is; attól függően, hogy milyen gyorsan haladtatok, ezt 5 - 20 perced van meginni.

Mindennek ellenére kicsit sem érzem úgy, hogy nem érte meg az árát. A rengetegsok ember (akiknek nagy része kicsit sem hasonlított hobbitokra) sem tudott annyit rontani a hely hangulatán, hogy ne úgy érezd magad, mint akit perceken belül kalandozni hív Gandalf. Általában jobban szeretek egyedül bóklászni ahelyett, hogy egy idegenvezetőt hallgassak, de ez talán jobb is volt így; rengeteg dologra hívta fel a figyelmünket, amit magamtól nem vettem volna észre. Így pedig még jobban tudtuk értékelni, hogy mennyire aprólékosan kidolgoztak minden részletet; a kertben száradó hobbitbugyiktól kezdve a kis almafának döntött miniatűr létráig. Ezekről az almafákról aztán kiderült, hogy a filmben szilvafák szerepét játsszák; a szilvákat utólag fotoshoppolták rájuk.

Visszafelé úton eldöntöttem, hogy ha egyszer nagyon gazdag leszek, mindenképpen kibérelem egy hétvégére ezt az egész helyet. Aztán nagy lelkesen kiszámoltuk, mennyiből jönne ki, és végül úgy döntöttünk, hogy olcsóbb lenne építeni egyet.