Tegnap a papéknál voltunk vacsorázni. A másik két fiatal pár már a 30-as éveiben járhatott, de a waikanae-i átlagéletkorhoz képest tényleg fiatalnak számítottak. (Közben ugyanis kiderült a house sitting egyetlen hátránya is: a helyhez kötöttség. Először tetszett, hogy két hónapot egy ennyire nyugodt és csendes helyen tölthetünk, de éppen ezért itt egyrészt a munkalehetőségek is korlátozottak, másrészt pedig nagyon kevés lehetőségünk van olyan emberekkel ismerkedni, akiknek még nincsenek unokái.)

Az igazi kiwi vacsora viszont tényleg igazi kiwi vacsora volt. Először a nappaliban ültünk le, behoztak egy nagy tálcán szalonnába tekert, pálcikákra feltűzdelt, héjában sült krumplit, birsalmalekvárt camembert sajttal és valami vékony ropogós dologgal, meg saját készítésű chipset, kétféle szósszal. Én azt hittem, hogy ez lesz a vacsora. De miután minden elfogyott, átültünk az ebédlőbe, és előkerült egy hatalmas tál sült bárányhús, burgonyakrokett ízű - krumpligombóc alakú körettel, valami fura fűszerezésű, édes, de meglepően finom répacsíkokkal, sütőtökkel, édesburgonyával, brokkolival, meg még valami fura formájú zöldséggel. A desszert pedig egy torta méretű, habcsók-szerű külsejű, madártej-szerű belsejű, nagyon édes sütemény volt, erdei gyümölcsös és sós karamellás fagylalttal tálalva.
Miután már három hete sajtostésztán és vajas pirítóson élünk, ez nagyon kellemes változatosság volt.

Kerestek egy térképet, amin megmutattuk, hogy honnan jöttünk, Tori (aki amúgy sokáig Angliában élt, és szerencsénkre a kiwi akcentus helyett megmaradt a queen’s english-nél) ragaszkodott hozzá, hogy ő amikor Budapesten járt, sok pálmafát látott, megkérdezték, hogy ettünk-e már ilyen fura gyümölcsöt, amit kivinek hívnak, javasoltak kirándulóhelyeket, rengeteget kérdezgettek Magyarországról és rólunk, még annál is többet meséltek Új Zélandról és magukról, viccelődtek, nevetgéltek, jófejek voltak.

Ott töltöttünk négy órát, tényleg jól éreztük magunkat, és mindenki nagyon kedves volt.
Mégis arra kellett rájönnöm, hogy én ehhez  a vacsora melletti bájcsevegéshez nem vagyok még elég felnőtt. Bármilyen jó program is kedvesen mosolygó embereket nézni egész este, udvariasan érdeklődni az életük felől, válaszolni az udvarias érdeklődésekre a sajátunk iránt, finom vacsorát enni egy gyönyörű házban, és drága borokat inni borospohárból… Én továbbra is sokkal jobban szeretem az estéimet a kollégium lépcsőjén tölteni, részeg egyetemistákkal körülvéve.