Nem indultunk el rögtön, az első két éjszakára letelepedtünk a tengerparton – egy hatalmas ponyva segítségével kész kis várost építettünk az autóból és a két sátorból, ahova paua vadászat után mindig visszatérhettünk megpihenni. Harmadnapon aztán összeszedtük magunkat, és nekiálltunk pakolni. Amíg hárman voltak, még csak-csak elfértek, de egy kis autóba bepakolni négy ember egész évre hozott ruháit, túrabakancsait, hálózsákjait, sátrait, kempingfelszerelését, fülbevaló-készeleteit, és mindenféle útközben felszedett limlomjait nem kis kihívás. A táskáinkon ülve, a lábainkat az ablakon kilógatva, éppen csak kilátva a csomagok közül, délutánra sikerült elindulnunk Nelsonba.

A következő három éjszakát egy volt munkatársunk, Sean kanapéján töltöttük, napközben pedig felfedeztük Nelsont. Csütörtökre aztán Turk tervezett valami meglepetést Barrytownban. Barrytown népessége nagyjából tizenöt ember lehet, és van egy iskolájuk, de nincs semmiféle boltjuk. Útközben megálltunk a Pancake Rocks-nál, ami egy elképesztően király hely, nevét a rántotthús formájú szikláiról kapta. Haha. Nem is, mert palacsinta. Bár nem az otthoni palacsinta, inkább amerikai palacsinta alakúak - amit egyébként itt sült szalonnával, banánnal, és juharsziruppal esznek. Buta kis új-zélandiak.

A meglepetés az volt, hogy elmentünk egy bácsi műhelyébe, ahol megtanultunk kést készíteni. Még Petra, Tomas, és Lucy is kivettek egy szabadnapot, hogy csatlakozzanak hozzánk. Kaptunk egy rozsdás fémrudat, néhány szöget, meg egy deszkát – ettől kezdve mindent mi csináltunk, tűzbe dugdosás után kalapáltuk az izzó acélt, deszkákat fűrészeltünk, fémet csiszoltunk és vágtunk formára, késnyelet lakkoztunk és políroztunk. A nap végén fáradtan és koszosan, de boldogan távoztunk az utazáshoz praktikátlanul nagy, de hihetetlenül menő saját tervezésű és készítésű késeinkkel.

Itt néhány éjszakára kibéreltünk egy kis kabint, mert a zuhogó esőben nem sok kedvünk volt kempingezni. Esténként tüzet raktunk a kályhában és mályvacukrot sütöttünk, szellemtörténeteket meséltünk, játszottunk, mesét néztünk, bort ittunk, és boldog kis családként ücsörögtünk a babzsákfotelokban.

A barátokkal utazás hátránya, hogy alkalmazkodni kell másokhoz, minden téren elég sok kompromisszumot kötni, és hogy csak olyankor vagy egyedül, ha elmész wc-re vagy zuhanyozni. Néha még olyankor sem. Ezért a néhány kellemetlenségért azonban elég sok minden kárpótol. Rengeteg mindent tanulok (új angol kifejezésektől és a bálnák szaporodási szokásaitól elkezdve egészen a kapcsolati problémakezelés és a figyelmesség művészetéig). Csinálunk egy csomó dolgot, ami nekem magamtól soha nem jutna eszembe, de aztán mindegyikről kiderül, hogy jó. És közösen főzünk, mosogatunk, takarítunk, amitől valamiért számomra az egész útnak karácsony-hangulata van.

És van autójuk. Az elég hasznos tud lenni.